Rejtő idézetek:
- Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják.
- Az nevet, aki először üt.
- Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban.
- Hiába titkolod múltadat: a nő előbb-utóbb rájön, és te röpülsz, mint egy hattyú.
- Az asszony szíve éppolyan, mint a tenger: nyugodtan, simán dobog, de senki sem lát a mélyére, és ha igen, úgy annak jaj.
- Tévedni emberi dolog, de azért velem is előfordulhat.
- A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.
- Akik a legnagyobb mesterektől tanulnak bölcsen gondolkozni, azoknak általában a legritkább esetben jut az eszükbe olyasvalami, aminek hasznát vehetik.
- Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő.
- Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája.
- Az embert saját jól felfogott érdekében úgy teremtették, hogy ne lásson a jövőbe.
- A közügy mindenkinek kedvenc magánügye.
- Tévedni emberi dolog, de kínos.
- Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is.
- Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan
- És most az dobja rám az első követ, aki nem fél attól, hogy szájon vágom (A láthatatlan légió)
- Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan (A három testőr Afrikában)
-
Grófnő, egy okos embert csak kétszer lehet becsapni! (Az elátkozott part)
Párbeszédek
1.) Az elátkozott part. 1940
- Szervusz, Csülök!
- Tuskó! - kiáltottam örömmel. - Téged az ég küldött. Nincs lakásom, és mindössze tíz frankot kaptam a kapitány viharkabátjáért.
- Nem tesz semmit, fiam! Nem tesz, semmit, fel a fejjel - mondta, mert mindig bizakodott, hangosan és szélesen. - Nincs semmi baj!
- Számíthatok rád?
- Hülye vagy? Barátok között ez nem kérdés.
- Szóval?
- Elisszuk a tíz frankodat, azután majdcsak lesz valahogy. Gyere!
Ilyen ember volt. Hűséges barát és ízig-végig áldozatkész.
2.) Részlet Rejtő Jenő Piszkos Fred a kapitány
- Uram! A késemért jöttem!- Hol hagyta?- Valami matrózban.- Milyen kés volt?- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?- Várjunk … Csak lassan, kérem … Milyen volta a nyele?- Kagyló.- Hány részből?- Egy darabból készült.- Akkor nincs baj. Megvan a kés!- Hol?- A hátamban.- Köszönöm- Kérem … A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.- Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem …- Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem....
3.) Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában...
- Mademoiselle Duron – felelte Senki Alfonz – olyan kedves volt, hogy a Három Testőrhöz hasonlított bennünket.- Elsősorban engem – jegyeztem meg szerényen- Ki volt a három testőr? – kérdezte Potrien. – Én minden régi katonát ismerek a gyarmaton.Szegény Potrien . Mit tud az irodalomról egy ilyen öreg őrmester? Még azt sem hallotta, hogy a Három Testőr régi história! Húsz éve is elmúlt, hogy megtörtént.- A Három Testőr – mondta Senki Alfonz – elhozott Buckingham hercegtől egy gyémántot. Az életüket kockáztatták, és nem közölhették az üldözőkkel, hogy mi járatban vannak.- Hát kérem, ilyet mi már csináltunk – legyintett Hopkins. – Az életünk kockáztatásával elhoztunk egy gyémántot, sőt még zsebórákat is, és nem mondhattuk el az üldözőknek, hogy mi járatban vagyunk. Megjegyzem, azért sejtették …- Ön igazán egy Monte Christo.- Ki az, hogy folyton emlegetik? – kérdezi Tuskó Hopkins, ez a műveletlen. Szégyelltem, hogy ilyen barátom van.- Monte Christo rab volt If várában – magyarázza Yvonne.- Az melyik helyőrség? – kérdezi Potrien.- Marseilles közelében volt valaha. Ott tartották fogva Monte Christót és egy öreg abbét, aki mindenféle holmit készített a cellájában. A lepedőjére írt, az ágy lábából vésőt csinált …- A Sing-Singben ilyesmi nem fordulhatott elő – szóltam közbe -, kímélni kellett a felszerelést.- Ez régen volt – mondta Yvonne- Úgy van – bólintott Hopkins -, ez az új igazgató most rendet csinált.- És mi lett a fegyencekkel? – érdeklődött Tuskó.- Amikor Farria abbé meghalt, Monte Christo a halott helyére feküdt, és a tengerbe dobták egy zsákban a tetem helyett. Ott aztán felvágta a vásznat és elmenekült.… Ez bizonyára a tábornok apja lehetett, az öreg Monte-Duron. Ezért mondja a leánya, hogy „Te egy Monte Christo vagy”.- És most – mondta Senki Alfonz – itt a Kongó mellett mi újra eljátsszuk a régi történetet. A tábornok úr is elmondhatja majd, ha kiszabadult, hogy tért vissza a halotti lepelből, mint Monte Christo. És büntetni fog!- Megbolondult ez a Senki Alfonz? El akarja játszani ezt a „történetet?” És a tábornok éppúgy tér vissza a halotti lepelből … Csak nem akarja a tábornokot lepelbe vagy zsákba varrni? Ha a Kongóba dobják, megeszik az öreget a krokodilok. Hülyeség! Szerettem volna még a néhai, idősebb Monte-Duronról kérdezősködni, de gondoltam, nem öröm a tábornoknak, hogy az öreg fegyházban ült, minek feszegessük. Nem …?De ez a dolog a zsákkal nem ment ki a fejemből. Tuskón is láttam, hogy idegesíti valami. Odajött hozzám.- Te jónak tartod, hogy az öreg urat a vízbe dobják? – kérdezte halkan.- Tiszta marhaság Senki Alfonztól. Nem értem miért változtatott az eredeti terven, hogy tutajra ülünk, és a tábornokot itt hagyjuk Potriennel!- Ezt mondom én is. Egy ilyen öreg urat a folyóba dobni … És hová a csodába ússzon a Kongón?- Nem is szólva a krokodilusokról.- Azt hiszem – mondta Levin, aki mellettünk ült -, én értem, hogy mit terveznek. A tábornok bizonyára súlyos beteg, és nem akarják, hogy szenvedjen, hát bebeszélték neki ezt a hülyeséget. Most majd kíméletesen áttolják egy zsákban a másvilágra.Ez elég kézenfekvőnek látszott....4.) Rejtő Jenő: Járőr a Szaharában...Puskin Mária Gottfried közlegény bevonulása a gondari Lafayette erőd helyőrségéhez, azt hiszem, örök időkre felejthetetlen maradt a szemtanúk előtt. Negyven újonccal együtt Oránban beöltöztették és útnak indították a Szaharába. Ám a vasúton elveszítette a sapkáját és mivel napszúrástól tartott, előkereste poggyászából régi, civil fekete keménykalapját és így vonult végig szakaszával a gyanútlan őrvezető mögött, Gondar főutcáján.Az emberek megálltak és nevettek. Egy úrvezető meglepetésében felfutott a járdára.Képzelhetik!Egy jóindulatú, feltűnően hosszú arcú, negyven év körüli polgár, mélabús szemmel, pamacsszerű, sötétbarna angol bajusszal, talpig marcona légionárius … és a fején fekete nemezkalap! Ezen felül egy szarukeretes pápaszemet is visel.Az erődudvar közepére állították az újoncokat. Itt egy arra siető, jóindulatú káplár leütötte fejéről a kalapot, rálépett, és felhúzta térdéig és továbbment. Puskin Mária Gottfried ezen nagyon csodálkozott, de senki sem törődött vele. Az Egyenlítőnél fásulttá tesz mindenkit a katonaélet. Mint örök búra, állandó porfátyol borul a város fölé, roppant forróság feszíti a levegőt és dermesztő éjszakai lehűlések, legyek, rovarok, tomboló orkánok, továbbá Gouron őrmester teszik elviselhetetlenné Gondárban az életet.A port, a forróságot, a dermesztő lehűlést és a tomboló vihart úgy, ahogy megszokják előbb-utóbb az emberek, de Gouron őrmester folytonos jelenléte a legszívósabbakat is rendkívül megviseli. Pedig így első látásra aránylag nyájas embernek tűnt. Mosolygott és biztatóan üdvözölte a kiképzésre érkező újoncokat:- Halló, fiúk! Én vagyok Gouron atya! Itt olyan dolgotok lesz, mint otthon!- No, hála istennek! – szólalt meg elégedetten Puskin Mária Gottfried.- Nálunk otthon igen jó családi életet éltek.Az őrmester arca egy másodpercre elsötétedett, mint a mező, ha gyorsan haladó felleg siet át a nap előtt, egy különben derűs nyári délutánon. De azután ismét mosolygott.- Ki szólt közbe? – kérdezte atyai érdeklődéssel.- Én – felelte mintegy dicsekedve a tájékozatlan újonc.- Úgy?! Maga volt?! – mondja az őrmester örvendezve. – Hogy Hívják?- Puskin Mária Gottfried.- A testvéreit ne említse. Csak a maga neve érdekel.A hosszú arcú újonc előre jött egy lépést és bal kezének tenyerét nyájas, elnéző mosollyal az őrmester vállára helyezte, azután így szólt:- Gottfried, Mária és Puskin kizárólag az én nevem.- Igazán? – érdeklődött elragadtatással az altiszt.- Hát persze! – kiáltotta lelkesen az újonc és úgy látszott, hogy nyomban összecsókolóznak, táncra perdülnek, vagy más hasonló módon vezetik le féktelen rokonszenvüket.Ekkor azonban véget ért a bohózat és következett a tragédia. Az őrmester, olyan rémületes férfisikollyal, mint akit találat ért, elkiáltotta magát:- Vigyázz!A város tájékozatlan lakossága, amikor az őrmester először vezényelt „vigyázz” -t Gondarban, sietve felkereste a földalatti helyiségeket, mert mindenki azt hitte, hogy a háromnapos légvédelmi gyakorlat kezdetét jelzik a szirénák.Az udvaron tartózkodó katonák a szörnyű üvöltésre dermedt állásba ugrottak. Viszont Puskin Mária Gottfried összecsapta a kezét és így kiáltott:- Szent Isten, ez rosszul lett! … Vizet!Az őrmester ijesztő arccal egészen eléje lépett:- Nem hallotta, hogy vezényeltem?- Ez vezénylés volt? – csodálkozott vidáman a hosszú arcú újonc. – Van egy nagybátyám Thunban, az akkor csinál így, ha rájön az asztma.- Újonc! Hogy áll itt? Vigyázz! Hátra arc!- Hagyjuk ezeket – felelte idegesen. – Majd ha jön az ellenség, akkor egzecírozok! Gyerekek vagyunk, kérem? …Halló főhadnagy úr!Egy arra siető alezredesnek intett az újjával.Az őrmester arca piros lett, azután ibolyaszínű, majd teljesen sötétbordó és a szemét könnyű fátyol homályosította el. Egy másodpercig komoly életveszélyben forgott. Az alezredes hökkenten állt meg és odanézett.- Kérem főhadnagy úr, itt az altiszt olyan hangosan beszél …- Maga az újoncokkal érkezett, mi? És nem áll kiképzés alatt?- Ez most nem fontos … Azt akarom mondani …- Hallgasson!Az alezredes úgy nézett rá, mint egy ötlábú borjúra. Ilyent még nem látott. Szinte szelíden mondta:- Maga nagyon szerencsétlen lesz itt ezzel az egyéniséggel. Mi volt maga civilben?- Tőzsdei megbízott egy bank szolgálatában. A hadnagy úr mi volt civilben?- Katona – felelte lesújtó hanglejtéssel az alezredes. – Hogy hívják?- Puskin Mária Gottfried .. és most már bevallom, hogy az Iván nevet is viselem – tette hozzá lesütött szemmel, mert maga is érezte, hogy ez már túlzás.Az alezredes tanácstalanul nézett végig a hosszú arcú, pamacsbajuszú, pápaszemes kispolgáron, azután vállat vont és az altiszthez fordult:- Őrmester! Tekintettel lesz arra, hogy ez az ember egy szokatlanul megrögzött civil és mivel kiképzés előtt áll még, büntetés helyett részesítse szemléltető oktatásban a katonás viselkedésről.Az alezredes elment. Gouron őrmester meghúzogatta hiúzbajuszát, vastag nyaka előregörbült és néhány másodpercig szuggesztíven nézte Puskin Mária Gottfried – sőt Iván – cipőjét. Azután így szólt:- Most maga szemléltető oktatásban részesül majd. Ez úgy történik, hogy én itt az árnyékban oktatom az újoncokat, maga meg ott a napon áll és szemléli. Ha elmozdul, akkor vasra veretem, maga vizenyős agyú, mélabús teve.… Ez a kijelentés délelőtt tizenegykor történt. Délután négy felé az ájultan heverő újoncot két legény a szobájába vitte. Így indult útjára a hosszú arcú, szemüveges Puskin Mária katonai pályafutása.
/Rejtő Jenő: Járőr a Szaharában című regény első oldalai./
5.) Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség
- Miféle művész maga?
- Troppauer vagyok, a költő...
Ezt úgy mondta, mint aki döbbent ámulatot vár. De semmiféle elfogódottságot nem mutattak ezek a rezignált katonák. Inkább olyasféle megértéssel néztek össze, mintha orvosok volnának, és megállapodnának valamiben egy konzílium után.
- Ha megengedik - közölte szerényen Troppauer, a költő - elolvasom egy ismertebb versemet.
És mielőtt még határozatot hozhattak volna kérését illetően, már előhúzta piszkos papírcsomói egyikét, nagy élvezettel szétteregette, és bajtársainak legnagyobb megdöbbenésére olvasni kezdett:
- Én egy virág vagyok, írta Troppauer Hümér.
És olvasott. Nyugodt, öntelt mosollyal, időnként megkuszálva hosszú sötét hajfürtjeit...
Mikor elmondta az utolsó sort, diadalmasan nézett körül. Iszonyú csend honolt a fenékben. Pilotte a rohamkésen tartotta a kezét.
Csak egyetlen hang szólalt meg harsány elragadtatással:
- Bravó! Igazán gyönyörű!
Galamb volt. Szinte fülig vigyorgott a műélvezettől. Troppauer Hümér bágyadtan hajlongott, szerény mosollyal, majomállkapcsát mellére szegezve, fürtjeit rezgetve.
- Igazán nem tudom... mivel érdemeltem... ki elismerését - mondta elfogódottan. - Talán azért szép ez a vers, mert szegény anyámra emlékezve írtam... Isten nyugtassa... - A katonák hüledezve látták, hogy Troppauer szeméből két könnycsepp gördül le, és megcsuklik a hangja. - Ha megengedik, anyám jellemzésére felolvasok egy rövid kis verses elbeszélést...
- Halljuk! Halljuk!
Galamb kiáltotta ezt lelkesen, és tapsolt.
- Halljuk! Halljuk... - sipította egy cérnavékony hang. Kréta volt. De ő nem tudta, miről van szó.
A könnyező költő azonban nem kezdhette meg újabb műve felolvasását, mert néhány elszánt katona felemelkedett, és odajött elébe.
- Azonnal hagyja abba ezt a marhaságot - mondta egy kanadai óriás.
- De, uraim... Hát nem szépek az én... verseim? - Úgy látszott, hogy nyomban sírva fakad.
- A maga versei unalmasak és hülyék... - kiáltotta öklét rázva egy görög díjbirkózó.
Ami azután következett, az olyan volt, mint valami rossz álom. A költő úgy vágta szájon a görög díjbirkózót, hogy az repedt állkapoccsal röpült egy vasoszlopnak, és elájult. Azután egyetlen könnyed mozdulattal a kanadai favágót fél kézzel nekicsapta a társainak.
Még néhány zord kritikus sietett az erélyes költő ellen... De hiába. Troppauer úgy dobta egyiket a másikhoz, mint apró forgácsot.
A katonák döbbenten, ijedten nézték...
A harc befejeződött, a művész egymaga állt a helyiség közepén, és szemrehányó pillantással körülnézett.
Valaki nyöszörgött, de különben csend volt.
A költő visszaült a helyére, kisimította piszkos papírcsomóját, és fennkölten így szólt:
- Anyám, te vagy árva fiad csillaga, írta Troppauer Hümér. Első ének...
A több mint huszonkét oldalas verset azután már feszült figyelemmel hallgatták végig a légionisták.
